- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
A Várkert Bazár tervezése 1874-ben indult Reitter Ferenc vázlataival, még abban az évben kiadták a feladatot Ybl Miklósnak. A cél az volt, hogy az ekkor már elegánsan kiépített pesti Duna-partnak méltó párját építsék fel a budai oldalon. A területen ebben az időben található alacsony emeletes házak helyére 1875-ben elindult a kivitelezés, 1876-ban át kellett dolgozni a terveket az árvíz miatt, de még így is 1883-ra kulcsrakész volt a mű.
Az együttest délen két, északon egy, a királyi testőrség és szolgaszemélyzet számára készült lakóépület fogta közre. Az épületsor mögötti tájkertben a középtengely vonalában palladio motívumos kerti építmény helyezkedik el. Az épületegyüttes meghatározó motívuma a duna-partról a teraszszintre emelkedő szimmetrikus vezetésű nagyvonalú rámpa-pár.
Az 1920-as években a csak részben használt, kedvezőtlen víz és talajviszonyoknak kitett épület pusztulásnak indult. Már ekkor felvetődött a helyreállítás szükségessége, de a munkálatok csak az ötvenes években történtek meg.
1961-től 1984-ig a Budai Ifjúsági Park ("Ifipark") működött a falai között.
A mára teljesen tönkrement építmény felújításával kapcsolatos - reménytelen - helyzet 2005-ben itt olvasható
A 2010-es - lehangoló állapot - itt látható.
És a képek folytatódnak a helyreállítás 2013 júniusi állapotának bemutatásával.
Budapest I. kerület
Ybl Miklós tér 2-6
Magyarország
Friss hozzászólások
Én megtaláltam a…