Budai polgári lövölde

A régi vízivárosi városfal menti, XVII. századvégi lövőhelyen 1754-ben épült a városfalhoz csatlakozva az egyemeletes barokk lövöldeépület, 1776-ban a lövészet szempontjából fontos kocsmával és kuglizóval kiegészítve.  A lövöldét 1827-ben bővítették két (egy emeletes és egy földszintes) klasszicista szárnnyal (Kimnach Lajos építőmester, Steden József ácsmester,  Hofhauser Antal kőfaragómester). Az U-alakú épület emeletes klasszicista összekötő része a Land strasse (később Ország út, Margit körút - 1945 és 1992 között  - Mártírok útja) menti városfalhoz csatlakozott. A Menház utca (később Iparostanuló, majd Bakfark Bálint utca) menti északi oldalszárnyának, valamint a  régi János kórház felé eső déli barokk szárnyának az oromzata a Johannes strasse (később Szegényház, majd Görgey Artúr, Varsányi Irén utca) felé nézett. A barokk szárnyat  1930-ban lebontották.

A szabadságharc bukását követően a lövészeti köröket feloszlatták, fegyvereiket elkobozták. A régi élet csak a kiegyezést követően térhetett vissza. Ezt követően a Lövölde közkedveltsége és szolgáltatási képessége jelentősen megnőtt, 1869 elején pl. termét megnagyobbították, és gázvilágítással látták el, ugyanakkor udvarát  "kipadlózták", hogy nyáron ott is rendezhessenek táncestélyeket.  A különböző szervezetek itt rendezett közgyűlései mellett  az 1870-es években tucatszámra tartottak - esetenként 500-600 hallgató előtt - felolvasásos előadásokat különböző ismeretterjesztő témákról, a halálbüntetéstől a méterrendszeren át a művészi női kézimunkáig. Természetesen a fő tevékenységet a különböző lövészversenyek jelentették, így pl. 1871-ben "a budai lövészegylet évszázados ünnepe és az országos lövész-szövetség megalakítása" alkalmából rendezett "díszlövészet". (A lövészszövetség  tagjainak száma az induló 259-ről  a következő évben 402-re növekedett.)

A Lövöldével szomszédos régi János-kórház bővítési igénye és a betegek nyugalma érdekében már az 1870-es évek elejétől  felmerült az elköltöztetés terve. A Főváros illetékes bizottságai és Tanácsa több alkalommal foglalkoztak ezzel, 1877-ben még két évet javasoltak a megmaradásra, de - noha kisajátítandónak minősítették a telkét - csak 1883 elején került a Főváros tulajdonába, amikor a Lövölde helyiségeit - átalakítás után - a kórházi felhasználásra szánták.  E tervet hosszú és személyeskedésbe is fajuló vita után  fogadta el a közgyűlés, és  1883 közepén a belügyminiszter is jóváhagyta. A tervet az 50 000 forintos vételár mellett a budai lövészegylet rendkívüli közgyűlése is elfogadta, és elhatározták új lövöldetelek megszerzését. (Az új lövölde a közeli Nagy Rókus - később Lövőház - utca végén, a Marczibányi téren épült fel 1885-re.)

A János-kórház nem terjeszkedett ki a volt lövöldei helyiségekbe, ahol különböző szervek báljai és táncestélyei még továbbra is megrendezésre kerültek, sőt 1894-től "a  régi lövölde helyén épült díszteremben" helymegjelöléssel.

A világháborút követően az épületben egy ipari iskola konyhája, étterme és könyvtára működött, jelenleg a Városfal, majd Jégkert vendéglátó.