Ugrás a tartalomra

Császár-uszoda, Csaszi

leguan küldte be máj 24, 2010 időpontban
Hely/kategóriák
Létrehozás
1926
Létrehozás intervallum
- 1926

A korai, csak nyári használatra alkalmas „dunafürdők” után az első téli-nyári, azaz épített uszoda 1896-ban a Rudas volt, majd közvetlenül utána második a Császár-uszoda („Csaszi”). A főként  gyógyászati felhasználású Császár-fürdő  mellett  létesült a nyitott férfi medence (mellékelt kép), és 1920-ban már a termálvizes, fedett női medence is. Átalakítással 1926-ban  építik meg az ötven méteres  nyitott versenymedencét (éppen az utolsó pillanatokban ahhoz, hogy az első európai uszóbajnokságot megrendezhessük – ismerős helyzet a közelmúltból). Az uszoda belső (mellékelt) képén a lépcsőzetes napozó a versenyek lelátójaként szolgált, ma már nem létezik. Ekkortájt a létesítmény hivatalos neve: stranduszoda.


1969-76 között a szomszédos lebombázott ház telkével bővítve a területet, fedett-nyitható tetős medencével bővül (és lesz: Komjádi Sportuszoda).

Cím

Budapest II. kerület
Frankel Leó utca
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok