Ugrás a tartalomra

Hétház, Tizenháromház

leguan küldte be August 14, 2014 időpontban
Létrehozás
1895
Létrehozás intervallum
- 1897

Az angyalföldi Vizafogó dűlőben az 1880-90-es években beindult ipartelepítés szükségessé tette munkáslakások építését. Ezek sorában a Váci út és a Visegrádi  utca között, az akkor még névtelen, később Süllő, Zsilip, Árboc utcák által határolt  két nagy háztömb jött létre. A bennük foglalt, azonos kialakítású házak után Tizenháromház és Hétház megnevezéssel. (Ezeket megelőzve, 1885-ben épült fel a közeli Botond–Tüzér–Huba utcák és Fóti út között a Kilencház, más néven Malomházak.)

A Hétház építtetője Ehrlich Manó rum- és szesznagykereskedő (akinek raktárháza már 1882 óta állt az egyik házhelyen) és Freyberger Dávid volt, a kivitelező Ürömi József építőmester. Az építkezés 1895-ben kezdődött, de menet közben, 1897-ben még engedélyt kértek és kaptak egy újabb emelet felhúzására. Mégis, a háromemeletesből kétemeletes lett, hiszen a vizafogói védgát megépültével összefüggésben a Váci utat megemelték, így a régi alapra épült házak földszintjét csak pinceként lehetett használni. ----- 1896-ban a Weinréb Fülöp és neje építtető és Spiegel József építőmester által létrehozott kétemeletes Tizenháromház építkezése is megkezdődött, és a házanként 30-50 lakásból álló háztömb egy év múlva  használati engedélyt kapott. Ebbe az épületegyüttesbe  a sarkokra  üzlethelyiségeket, vendéglőt különteremmel és színpaddal is terveztek. A lakások különböző méretűek és minőségűek voltak, többféle igény kielégítésére.

Kassák Lajos író és képzőművész az 1910-es években huzamosabb ideig élt a Hétházban, itteni élményei is megjelennek az Angyalföld c. regényében, amelyből  1962-ben Révész György elkészítette az Angyalok földje c. filmjét. A film több jelenetét az Ehrlich-udvarban rögzítették.

A ’70-es évek végének telepeket felszámoló programja megkegyelmezett a két háztömbnek. A Tizenháromház változatlanul megmaradt, a Hétházból lebontották Ehrlich Manó Váci út 110. alatti eredeti házát, valamint  az egyik ház megsüllyedt Árboc utcai frontját, helyükbe iroda- és üzletházak épültek. A 364 hétházi korszerűtlen bérlakásból az 1980-as évek  végére 259 korszerű otthon lett.

Kivitelezte
Ürömi József és Spiegel József
Cím

Zsilip u. 1-3
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok