- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
A Budai Ifjúsági Park korszerűtlenné válásának első figyelmeztető jeleire 1981-ben a KISZ Központi és Budapesti Bizottsága kezdeményezésére a Fővárosi Tanács az épület ifjúsági szabadidőközponttá való átépítése mellett döntött, és a rajzasztalon megszülettek egy új ifjúsági szórakoztató intézmény első vázlatai, amelyeket az egykori közel 5500 m2 -es, ekkor már üresen álló volt BNV-pavilon köré rajzoltak a tervezők, név szerint Halmos György építész és Tihanyi Judit belső építész.
pecsa_ma Az ország gazdasági nehézségeinek mélypontján a főváros, a KISZ és az Állami Ifjúsági Bizottság által összeadott pénz nem volt elegendő a nagy belmagasságú, mintegy 45 ezer m3 térfogatú csarnok egészének átépítésére. Így alakult ki, hogy a felső szinten ma a közlekedési múzeum repüléstörténeti múzeuma található (de csak tavasztól őszig tart nyitva, mert a fönti rész fűtésére már nem futotta).
A Csarnok 1985 tavaszán nyílt meg. Azóta is főváros egyetlen ifjúsági szabadidő központja. Az akkori viszonyok között korszerű hang- és fénytechnikával volt felszerelve, és hatalmas szivattyúk biztosították a nagyterem folyamatos levegőcseréjét.
A belső dizájn azóta is igen sok vitát váltott ki, hiszen a színtiszta betonfallal, amin látszanak a zsaluzásra használt deszkák nyomai, szinte "feleseltek" a piros ajtók, amelyek mindegyike népművészeti ihletettségű madár-virág festéssel volt díszítve.
A szabadtéri színpad fedésének acélszerkezete és ponyvaborítása Majoros Gábor építész munkája. Ez annyira stabil építmény volt, hogy több mint húsz évig állt ellen az időjárás viszontagságainak.
F: petoficsarnok.hu
Budapest XIV. kerület
Zichy Mihály út 14.
Magyarország
Friss hozzászólások
Én megtaláltam a…