- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Első biztos adatunk a templomról 1257-ből való. A középkor folyamán plébánosai évszázadokig húzódó viszályban voltak a Vár másik templomával, a Nagyboldogasszony (ma Mátyás) templommal, hogy melyikük a környék anyaegyháza. A török hódoltság idején egyedül maradt meg a keresztények (katolikusok és protestánsok közös) használatában, de az 1600-as évek elején ez is megszűnt, és a templomból Győzelmi mecset (Fethijje dzsámi) lett, de a tornyában kivételesen meghagyott óra után Órás (Szaát) mecsetnek is nevezték (Zimmermann mellékelt rézkarcán látható az óra). Az 1686-os ostrom során jelentősen sérült.
1792-ben itt koronázták meg I. Ferencet, 1795-ben itt fosztották meg Martinovicsot papi méltóságától. 1817-ben a templomot a katonaságnak adták át, ettől fogva Helyőrségi templom.
A II. világháborúban súlyosan sérült. A templomot ezt követően lebontották, csak a tornyot állították helyre. A templombelső barokk szobrait és festményeit a Szépművészeti Múzeum vette át, a lebontott templomfalakból kikerült gótikus faragványok a Vármúzeum kőtárába kerültek.
Kapisztrán tér
Magyarország
Friss hozzászólások
Én megtaláltam a…